Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Fiatalok útkeresésben

Betti jelenleg 18 éves és a kor kihívásairól ír őszintén.

Miért jó és miért nehéz élni a mai világban? - költői kérdéssel kezdte mondandóját Berta Betti a Rózsa Klub önkéntese.

"Először is a fiataloknak az élete egyre jobban nehezedik a külső tényezők miatt. Amennyire sok, annyira kevés lehetőségünk van az életben. 
A legtöbbünknek megadatik a lehetőség, hogy tanulhassunk, bár ezt nem mindenki használja ki. Több száz féle lehetőség van előttünk, úgymint szakképzések, egyetemek, főiskolák és több száz féle segítséget is kapunk a pályaválasztáshoz. Csak ma már sajnos a közösség nagy része szerint az a szégyen, ha valaki tanult és intelligens. És aki beleesik abba a hibába fiatalon, hogy másnak akar megfelelni, már el is rontotta az életét. 
Túl nagy hiba, hogy a társadalom normájaként akarunk élni, felnőni, hogy a társadalom által kialakított képet tartjuk mi is megfelelőnek. A mai világban a fiatalok körében az egyediség elenyésző, mind a külsőben, mind a belsőben. 
A divatot követjük, nem olyan külsőt adunk magunknak, amilyet mi szeretnénk, ami tetszik nekünk, hanem amit elvárnak tőlünk, ezáltal felszínes és nem őszinte „barátságokat” kötünk. 
Ebben a korban a legjellemzőbb, amikor már párkapcsolat felé hajlik az ember. No, de ha saját magunkkal sem vagyunk őszinték, akkor hogyan tudnánk belekezdeni egy őszinteségre épülő kapcsolatba? 
A kapcsolatokban is azt tanulják meg a fiatalok, hogy az a helyes, ha hűtlen vagyok, ha több kapcsolatban vagyok benne egyszerre. Nehéz beilleszkedni egy ilyen tökéletesnek feltüntetett társadalomba, mivel ha már más vagy, van rajtad vagy benned valami egyedi, illetve különleges, akkor már kizárnak és te nem is vagy ember. Szóval inkább nehezebbnek tartom az életet ebben a korban, mint könnyebbnek."